KRONUS MORTUS
Vote:8
http://kronosmortus.hu/node/26446
The second release of the Industrial/Rock fusion solo projekt is a very catchy and well-written release. Pi Greco found the perfect balance between the pure industrial and rock, between the soft keys and the hard guitar riffs. A very good album for the fans of latest Mortiis and for those who liked the movement of the millenium's industrial rock scene.
Ha az olasz industrial szcénára gondolunk, azon belül is azokra a stílusokra, amikben szerepel a rock/metalnak valamilyen formája, egyből rájövünk, hogy elég erős az ilyen irányú ottani mozgalom. Elég ha a Dope Stars Inc. sikerére vagy az underground körökben kultikus Aborymra gondolni, de ide sorolható a szépreményű, de azóta már feloszlott 3 név alatt futó egyszemélyes formáció is. A Digitalis Purpurea is igyekszik terjeszteni az olasz industrial szcéna jó hírét, mindezt úgy, hogy egy kicsit más pályán mozog, mint a fent említett zenekarok, illetve mint akármelyik nevesebb olasz zenekar. Jómagam az első albumukon szereplő Nelly Furtado feldolgozással (Maneater) találkoztam velük először, amin Tying Tiffany, az olasz industrial-lady is hallatta hangját, és amely sokkal jobb lett az eredetinél. Már akkor is körvonalazódott ennek az egyébként egyszemélyes formációnak a potenciálja, a második album pedig megerősített abban, hogy megéri odafigyelni erre a projektre.
Ha pontosabban körvonalaznom kéne, hogy milyen zene található az Emotional Decompression Chamberen, akkor úgy írnám le, hogy a metalnak egy lágyabb változatát, vagy inkább a durvább rockzenét keveri az industriallal (vagy fordítva). Ez vonhat halvány párhuzamot a DSI-vel, de maximum ennyi a hasonlóság a két irány között, a Digitalis Purpurea zenéje ugyanis nem indusztriális elemekkel díszített rockzene, hanem konkrétan az alap industrial és a rock/metal találkozása tökéletes arányban vegyítve. Kicsit több a gitár és vidámabb a hangulat, mint például a Punto Omega esetében, de kevesebb, mint a DSI-nél, talán az Angelspit használ ilyen arányú keveréket, viszont a hangulat itt egyáltalán nem olyan agresszív, és a zene is változatosabb. Igaz, ezen az albumon is van kétszer női vokál nem tudtam kideríteni, hogy ezúttal is Tying Tiffany volt-e a segítségükre aminél beugrik az ausztrál ipari formáció neve. A billentyűtémák és a gitárriffek igen fogósak az album nagy részén, és több stílusból építkeznek, így például a blues-os/desert rockos The Shedding mellett simán elfér egy trip-hopos kezdésű Machines Of The Loving Grace-t idéző Blear vagy éppen az újkori Mortiis-t eszünkbe juttató Devote. Mortiis neve egyébként a lemez egyik legerősebb szerzeményének számító Dust Devilnél is beugrik, főként a vokál torzítása és a basszussáv miatt (a refrén alatt található szintipop/rockos hangzás ugyan nem az ő védjegye, de ehhez a számhoz remekül passzol). Azért az is érződik, hogy a DSI segített a lemez felvételében, hiszen a nyitótételben érződik némi hasonlóság, mint ahogy a lemez másik fénypontjának számító Magic Cube esetében is. A lemeznek két apróbb hiányossága van, hogy a hangzás ugyan jónak mondható, de keveslem a dinamizmust, a basszust belőle, olyan, mintha nem tudná eldönteni, hogy inkább dallamos legyen, inkább rockos, vagy inkább agresszív, ezért mindhárom szegmens egyformán középszerűen szólal meg (habár a szinti samplerek legalább korrektül szólnak). Tovább gyengíti az összképet a Pi Greconak a vokalizálása, ami inkább keménykedő, mint kemény. Egyszerűen nincs jó orgánuma, de sokadik hallgatásra megszokható, ahogy az akcentusa is. Viszont a lassabb, torzított témáknál és ahol számít a dallam, ott jól illik a zenéhez a hangszíne.
Igen erős album lett az Emotional Decompression Chamber, jó koncepcióval és ötletes dalszövegekkel, maradandó dallamokkal. Habár van egy-egy üresjárat, összességében jó kikapcsolódás a fent említett zenekarok rajongóinak is és azoknak, akik kedvelték a 90-es évek és az ezredforduló industrial rockhullámát.