http://www.passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=21788
8,5/10
A nyolc éves múltra visszatekintő hamburgi zenekarhoz már volt szerencsém, pontosabban a 2007-es keltezésű Schemen lemezükhöz. Túl nagy hatást azonban nem gyakoroltak rám, leginkább azért, mert a Secrets Of The Moon valamelyik korongjával együtt kaptam kézhez és noha nem kevés hasonlóság rejlik abban a progresszív és avantgarde hatásokkal tarkított black metalban, amit mindkét csapat űz, azért a SOTM zenéjét sokkal izgalmasabbnak találtam. Három év elteltével azonban nagyon is pozitív változásoknak lehetünk fültanúi.
Talán csak pőre feltételezés, de közrejátszhatott ebben az a tény is, hogy jelen felállás az előző lemezt megelőzően talált egymásra, most viszont adott volt a lehetőség egy alaposan kiérlelt, változatos anyagot elkészíteni. És sikerrel vették az akadályt! Nem mondom, hogy a legkönnyebben befogadható ez a black és doom metalos, progresszív és shoegaze elemekből felépülő komplex muzsika, de jócskán túlmutat a tradicionális feketefém lemezeken. Már a borítója is fejvakarásra készet majd pár embert mit mondjak, engem se nyűgöztek le vele, de kétség kívül nem mindennap találkozni hasonlóval.
A borítóhoz hasonlóan a zene sem éppen a bevett panelekből építkezik, a fülbemászó dallamokra és a megjegyezhetőségre törekedve, hanem ellenkezőleg. Kell hozzá vagy tucatnyi alkalom, amíg elkezdi felfedni rejtelmeit a hallgató előtt, de pont ettől lesz izgalmas a dolog. Persze, van itt black metalos csapkodás, gitárvijjogtatás és károgás is, de ez csak egy része a dolgoknak. A doomos lassulások, az experimentális részek lüktető kavargása furcsa ízt ad az egésznek és nem lehet nem odafigyelni a precízen feljátszott témákra. Különösen a ritmusszekció döbbenetes, játékuk messze túlmutat a szolgai alapokon, igazán rafinált képletekkel adják az ütemet. Természetesen fontos szerep hárul a gitárokra is, örömmel vettem, hogy nem csak fülsértő riffekre képesek, hanem ízléses szólókra és megkapó harmóniákra is. Mindez szépen olvad egységbe a finoman színező billentyűs hangszer témáival, a változatos férfi és női énekkel (Marta megkapó orgánuma sokat tesz hozzá a végeredményhez) és akár egyetlen dalon belül is annyiféle hangulatot képesek megidézni ezáltal, hogy kedvenc nótát képtelen lennék kiemelni. Jó ez így egyben hallgatva, fogjuk fel ötvenakárhány perc utazásként a csapat érdekes világába. Külön jó pont, hogy Eike Freese egy igazán telt és arányos hangzást tekergetett ki hozzá a Hammer stúdióban (amelyben egyébként Kai Hansen is érdekelt a hírek szerint).
Felettébb korrekt alkotás, ami ugyan nem adja meg magát könnyen, de talán nem is baj, mert cserébe értéket kap az ember. Aki bírja a némiképp művészkedős, de semmiképpen sem öncélú zajongásba oltott anyagokat, nyugodtan tegyen vele próbát, nem fogja megbánni.
8,5/10
8,5/10
A nyolc éves múltra visszatekintő hamburgi zenekarhoz már volt szerencsém, pontosabban a 2007-es keltezésű Schemen lemezükhöz. Túl nagy hatást azonban nem gyakoroltak rám, leginkább azért, mert a Secrets Of The Moon valamelyik korongjával együtt kaptam kézhez és noha nem kevés hasonlóság rejlik abban a progresszív és avantgarde hatásokkal tarkított black metalban, amit mindkét csapat űz, azért a SOTM zenéjét sokkal izgalmasabbnak találtam. Három év elteltével azonban nagyon is pozitív változásoknak lehetünk fültanúi.
A borítóhoz hasonlóan a zene sem éppen a bevett panelekből építkezik, a fülbemászó dallamokra és a megjegyezhetőségre törekedve, hanem ellenkezőleg. Kell hozzá vagy tucatnyi alkalom, amíg elkezdi felfedni rejtelmeit a hallgató előtt, de pont ettől lesz izgalmas a dolog. Persze, van itt black metalos csapkodás, gitárvijjogtatás és károgás is, de ez csak egy része a dolgoknak. A doomos lassulások, az experimentális részek lüktető kavargása furcsa ízt ad az egésznek és nem lehet nem odafigyelni a precízen feljátszott témákra. Különösen a ritmusszekció döbbenetes, játékuk messze túlmutat a szolgai alapokon, igazán rafinált képletekkel adják az ütemet. Természetesen fontos szerep hárul a gitárokra is, örömmel vettem, hogy nem csak fülsértő riffekre képesek, hanem ízléses szólókra és megkapó harmóniákra is. Mindez szépen olvad egységbe a finoman színező billentyűs hangszer témáival, a változatos férfi és női énekkel (Marta megkapó orgánuma sokat tesz hozzá a végeredményhez) és akár egyetlen dalon belül is annyiféle hangulatot képesek megidézni ezáltal, hogy kedvenc nótát képtelen lennék kiemelni. Jó ez így egyben hallgatva, fogjuk fel ötvenakárhány perc utazásként a csapat érdekes világába. Külön jó pont, hogy Eike Freese egy igazán telt és arányos hangzást tekergetett ki hozzá a Hammer stúdióban (amelyben egyébként Kai Hansen is érdekelt a hírek szerint).
Felettébb korrekt alkotás, ami ugyan nem adja meg magát könnyen, de talán nem is baj, mert cserébe értéket kap az ember. Aki bírja a némiképp művészkedős, de semmiképpen sem öncélú zajongásba oltott anyagokat, nyugodtan tegyen vele próbát, nem fogja megbánni.
8,5/10
- Metal Mirror magazine
