http://www.heavymetal.hu/kritika.jsp?id=3088
Kiadó: Code666 Records Együttes: Damned Spirits' Dance Megjelenés éve: 2009 Ajánlja: Uriel Pontszám: 9/10 Értékelés: Stílusában kiemelkedő Ekkora halat fogtam! mutatja ordítva Sinox egy csillagközi kocsma törzsközönségének, mögötte négy, a lokál rémeként ismert bandita strázsál meg nem alkuvó szigorral tekintve az ivó vendégeire. Az öt űrmutatványos a józan ész határán táncolva mulatja át az éjszakát, lerombolva vad, dühös nászával a tradíciók által emelt falakat, szétszakítva a műfaji konvenciók béklyóit.
Ekképpen jött világra a testet öltött Ige. Nagy szavak ezek, de a tét sem kicsi. A Damned Spirits Dance legújabb albuma világszínvonalú termék, ezt rögtön az elején le kell szögeznem. Black metalos gyökerekből táplálkozó muzsika ez, mely gyakorlatilag a zenei palettának annyira széles skáláját szippantotta magába fekete lyukként, hogy az már szinte arcpirító. Az sem utolsó, hogy mindezt feltűnés- és erőlködésmentesen oldották meg. Evidens hasonlítgatási alapként a norvég Arcturust szokták megjelölni, én emellé elsősorban a durvább részekre vonatkoztatva értem odatenném a szintén norvég Borknagart is, bár nem feledendő, hogy a két északi csapat nem csak nációjukat tekintve mutat némi rokonságot.
Nehéz írni az anyagról. Sokszor próbáltam nekilátni, de annyira sokszínű és ötletgazdag, amilyenre már régen hallottam példát. Először is szót kell ejtenem arról, hogy az alapvető black metalos darálások (TSS Toxic Shock Syndrome) sem nevezhetőek mezei északi fémnek, mert ebbe a közegbe is olyan muzikális élményeket képesek belecsempészni a DSD tagjai, amilyenekre egyáltalán nem számítana a laikus hallgató. Emellett jó párszor feltűnnek elektronikus betétek (Raven), illetve technos kiállások (Fake). A vicc az, hogy bármennyire is stílusidegennek gondolná egy véresszájú pandamaci, a végeredményt tekintve tökéletesen simulnak az alapanyagba a metalos közegben vérlázítóként elkönyvelt témák.
Egyébiránt minden tekintetben maximális profizmusról árulkodik a kiadvány, a hangzásra a hibátlan jelzőt lehetne minden túlzás nélkül ráhúzni, a hangszeresek kegyetlenül értik a dolgukat, úgyszólván a produkció nem hagy kívánnivalót maga után. Először szemernyit tartottam a lemeztől, mert habár az előző The Growing Spirit című alkotás úgyszintén a szívem csücske volt, az ottani olykor túlzottan Arcturusra hajazó megoldások és még inkább az azon elkövetett számomra kifejezetten erőtlen éneknek köszönhetően féltem, hogy az általam gyengeségként aposztrofált tulajdonságok megmaradnak. Örömmel jelenthetem, hogy egyáltalán nem így történt, és a már említett zenekarok hatása is csökkenni látszik a csapat egyéniségének növekedésével egyetemben. Sinox és Corun pedig összehasonlíthatatlanul jobban dalolnak, mint eddig bármikor. Lövésem sincsen, hogy hogyan voltak képesek ennyit fejlődni, de amit most művelnek, az kegyetlenül rendben van.
Ha a Weird Constellationst kéne alapul vennem a srácok jövőjének megítélését illetően, akkor azt mondanám, hogy negatív időtartamon belül illendő lenne bekerülniük a felsőligába egész egyszerűen magáért beszél az album, amely ráadásul egyben a bemutatkozásuk is nagylemezes szinten. Immáron a Code 666 is melléjük állt - remélhetőleg nekik köszönhetően eljutnak azokhoz az emberekhez, akik fogékonyak az ennyire nehezen kategorizálható zenékre. Tökéletesen egyedit aligha alkothat bármilyen banda, de színvonalban lehet nagyszerűt, s ez most sikerült. A kilenc pont egyértelmű, bár mivel e műnek aligha van egyértelműen körülhatárolható stílusa, így egyszerűen csak stílusok felett állóként lehetne kiemelkedőnek értékelni. Úgy viszont lerotálja az arcotokat.
Damned Spirits' Dance - Weird Constellations

Ekképpen jött világra a testet öltött Ige. Nagy szavak ezek, de a tét sem kicsi. A Damned Spirits Dance legújabb albuma világszínvonalú termék, ezt rögtön az elején le kell szögeznem. Black metalos gyökerekből táplálkozó muzsika ez, mely gyakorlatilag a zenei palettának annyira széles skáláját szippantotta magába fekete lyukként, hogy az már szinte arcpirító. Az sem utolsó, hogy mindezt feltűnés- és erőlködésmentesen oldották meg. Evidens hasonlítgatási alapként a norvég Arcturust szokták megjelölni, én emellé elsősorban a durvább részekre vonatkoztatva értem odatenném a szintén norvég Borknagart is, bár nem feledendő, hogy a két északi csapat nem csak nációjukat tekintve mutat némi rokonságot.
Nehéz írni az anyagról. Sokszor próbáltam nekilátni, de annyira sokszínű és ötletgazdag, amilyenre már régen hallottam példát. Először is szót kell ejtenem arról, hogy az alapvető black metalos darálások (TSS Toxic Shock Syndrome) sem nevezhetőek mezei északi fémnek, mert ebbe a közegbe is olyan muzikális élményeket képesek belecsempészni a DSD tagjai, amilyenekre egyáltalán nem számítana a laikus hallgató. Emellett jó párszor feltűnnek elektronikus betétek (Raven), illetve technos kiállások (Fake). A vicc az, hogy bármennyire is stílusidegennek gondolná egy véresszájú pandamaci, a végeredményt tekintve tökéletesen simulnak az alapanyagba a metalos közegben vérlázítóként elkönyvelt témák.
Egyébiránt minden tekintetben maximális profizmusról árulkodik a kiadvány, a hangzásra a hibátlan jelzőt lehetne minden túlzás nélkül ráhúzni, a hangszeresek kegyetlenül értik a dolgukat, úgyszólván a produkció nem hagy kívánnivalót maga után. Először szemernyit tartottam a lemeztől, mert habár az előző The Growing Spirit című alkotás úgyszintén a szívem csücske volt, az ottani olykor túlzottan Arcturusra hajazó megoldások és még inkább az azon elkövetett számomra kifejezetten erőtlen éneknek köszönhetően féltem, hogy az általam gyengeségként aposztrofált tulajdonságok megmaradnak. Örömmel jelenthetem, hogy egyáltalán nem így történt, és a már említett zenekarok hatása is csökkenni látszik a csapat egyéniségének növekedésével egyetemben. Sinox és Corun pedig összehasonlíthatatlanul jobban dalolnak, mint eddig bármikor. Lövésem sincsen, hogy hogyan voltak képesek ennyit fejlődni, de amit most művelnek, az kegyetlenül rendben van.
Ha a Weird Constellationst kéne alapul vennem a srácok jövőjének megítélését illetően, akkor azt mondanám, hogy negatív időtartamon belül illendő lenne bekerülniük a felsőligába egész egyszerűen magáért beszél az album, amely ráadásul egyben a bemutatkozásuk is nagylemezes szinten. Immáron a Code 666 is melléjük állt - remélhetőleg nekik köszönhetően eljutnak azokhoz az emberekhez, akik fogékonyak az ennyire nehezen kategorizálható zenékre. Tökéletesen egyedit aligha alkothat bármilyen banda, de színvonalban lehet nagyszerűt, s ez most sikerült. A kilenc pont egyértelmű, bár mivel e műnek aligha van egyértelműen körülhatárolható stílusa, így egyszerűen csak stílusok felett állóként lehetne kiemelkedőnek értékelni. Úgy viszont lerotálja az arcotokat.