Thy Catafalque Róka Hasa Rádió (digipack)
Atmospheric avantgarde/progressive dark metal
http://www.alexandra.hu
Ez az album 2009-ben került az alábbi Alexandra-boltokba.
ABcD, 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.
Gyor Plaza, 9024 Gyor, Vasvári P. u. 1/a.
Debrecen Plaza, 4026 Debrecen, Péterfia u. 1.
Miskolc Plaza, 3225 Miskolc, Szentpáli u. 2-6.
Szeged Plaza, 6724 Szeged, Kossuth L. sugárút 119.
Kaposvár Plaza, 7400 Kaposvár, Berzsenyi D. u. 1-3.
Csaba Center, 5600 Békéscsaba, Andrássy út 37-43.
Sopron Plaza MKK, 9400 Sopron, Lackner K. u. 35.
Nyugati tér, 1055 Budapest, Nyugati tér 7.
Malom Center, 6000 Kecskemét, Korona u. 2.
Még kapható néhány példány.
Also available at http://www.lethalconflict.com mailorder (online CD bolt).
Thy Catafalque online:
http://www.thycatafalque.hu
http://www.last.fm/music/Thy+Catafalque
http://www.myspace.com/thycatafalque
http://www.youtube.com/user/kataitamas
Album info:
1. Szervetlen 11:22
2. Molekuláris Gépezetek 19:11
3. Köd Utánam 05:31
4. Ûrhajók Makón 04:25
5. Piroshátú 06:38
6. Esõlámpás 04:18
7. Kabócák, Bodobácsok 06:30
8. Õszi Varázslok 04:41
9. Fehér Berek 05:34
Szinte magazinunk indulásával egy időben jelent meg az előző Thy Catafalque Tűnő idő tárlat (továbbiakban TIT) című lemeze, és az arról szóló kritika kiválóan érzékelteti az akkori állapotokat/állapotunkat. Ez öt éve volt, akkor teljesen más volt minden, legfőképpen még nem a teljes csömör állapotában pállottunk, füleink, ha szüzek nem is, de annyira agyonbaszottak sem voltak, mint 2009 nyomorúságos évében, a kali-yuga kapujában. Mindenesetre, a TIT-ot még évekkel megjelenése után is szívesen vettük elő, legfeljebb tudtuk, hogy mit hallanánk másképpen, de ettől függetlenül tartjuk magunk ahhoz, hogy Magyarország lelkének metál üdvét egy időre biztosította. Jó, hát volt itt minden más ezen kívül idehaza: igazi metál, igazi dobokkal, szintetizátoros ámokfutások nélkül, komoly utczai és társadalmi témákkal, csak hát Kátai ráérezett, hogy az emberek szeretik hallani az egyedit, úgy, hogy közben nem kell agyvérzést kapni. Hogyne, ez nem tudatos, csak jön, aminek jönnie kell, mint egy spontán ivászat szerda este, társas esemény, közös élmény mindenféle sztorizással, álmodozással, ködösüléssel, kinek kánikulában nyáron, kinek szelesen-ködösen ősszel, lehet választani.
Szóval ez a Kátai úr próbálja helyreigazítani, amit az Ash Pool, a Prurient, meg teszem azt a Clandestine Blaze ártatlan füleinkkel és lelkünkkel művelt, kiszívni a mérget, mint a Holló (Brandon Lee) a drogos anyuciból, vagy mint Richard Gere, amikor gyengéden hozzáér a ribanc Julia Roberts szétdolgozott klitoriszához, aki újra nőnek érezheti magát. (Bár ez nem ugyanaz a műfaj.) Magyarul Tamás naiv pop-metál-pentaton szentháromsága újfent működik, nosztalgikus érzéseket kelt, hat a bennünk lakozó ősgyermekre, lelkünk nyomorítása helyett inkább annak restaurálását szolgálja. Zenéje egy vékony üvegfalon keresztül majdhogynem tapinthatóvá teszi a múltat, épp csak annyit torzít, ahogy csillan a fény és homályosít az üveg. Mindezt egy hol makro- hol mikrokozmoszi álcába csomagolt szövegvilágba kódolja a szerző, mi meg próbáljuk visszafejteni a szavakat a képekhez.
Adva van egy örökös fődallam, ami megtalálható a Gire zenéjében, a szólólemezen, a Tűnő idő tárlaton, és némi változtatással most is felbukkan, pl. mindjárt a nyitó dalban a Szervetlenben, majd a Molekuláris gépezetekben. Lehet fütyörészni, hegedülni, énekelni, ráadásul még jó is, öntudatlanul rákúszik a jelentősebb szerzeményekre, és már kapcsol is a relé az agyunkban, először a forgó kis sárkány, majd a magányos ház körül kering a világ, hamarosan a varjúdombi mesék egy-egy jelenete is megelevenedik. Mi csak állunk egyhelyben, az egész többi meg történik, ahogy a gyermek is ott van, betöltve a világot minden mesében, amit felolvasnak neki, mégsem szerepel egyikben sem. Return to Innocence, ahogy már az Enigma elregélte, erről beszélek, na. Bátor kis vitézek lehetünk, és járhatunk képzeletünk vidékein, megbirkózva a nagy büdös tanárnéni ocsmány bibircsókjával, vagy ami éppen az utunkba akad, mindegy, de a gyermeknek küzdeni kell. Mert kiszolgáltatott és elnyomott, legfeljebb ezt jobb esetben kompenzálja az, hogy szeretetben él és nevelik. Tehát ahogy a lurkókat megvédi a kamaszkor végéig élénk és szárnyaló képzeletük a tehetetlenségtől, úgy később a pia és a szex, esetleg a vallás próbál segíteni abban, hogy bírjuk a túl/elnyomást. Nos, a Kátai-féle muzsikák visszanyúlnak a régi módszerekhez, olykor csak nosztalgikus módon, máskor egészen átlényegülve közelítenek korai éveinkhez, jelen esetben személyesebben, mint valaha, még a beteljesületlen szerelemnél is. A gyerekkor mágikus érzése soha nem változik. Vagy csak nálam nem?
Akkor konkretizáljunk. A Róka Hasa Rádió elődjéhez hasonlóan sokrétű és közel olyan felépítésű. Előre az epikus metáldalokat, később lehet bővebben finomkodni, ábrándozni, azért hátulra is becsúszik egy tömörebb zúzás, majd végül a szomorkás hangulatú lezárás, a nagy befejezés szívünk minden bánatával. A nyitó Szervetlen a TIT-ot kezdő Csillagkohóhoz hasonlatosan bombasztikus riffel szolgál, markáns és energikus, mellé nagyszerűen illeszkednek a szintetizátorhozta részek, mind a kíséret, mind a csilingelő-bongó loop-ok. Ebben már felbukkan az egyik vendégmunkás tiszta vokálja, amire rögtön bővebben is kitérek. A folytatás, a majdnem 20 perces Molekuláris Gépezetek a Sham Mirrors-időszakos Arcturus-t vette kapaszkodónak, legalábbis a kezdeti néhány minutumban, ami aztán újfent teret enged a sajátos kátaizmusnak, majd úgy az ötödik perc után a nálunk is bemutatott klipből már megismert rész az Enigma zenekar által a 90-es évek elején alkotott misztikus popzenét idézteti fel, hogy végül a záró részek kétségkívül megkapó gitártémái okozzanak örömöket a paneles szerkezetű zenék kedvelőinek. Viszont itt rögtön ki is kell térnem a kiváló dal egyik fekete pontjára, amely ugyan tűnhet kényszeres hibakeresésnek, de az énekdallamokkal sem itt, sem még egyéb helyeken nem vagyok kibékülve. Az oké, hogy maga a hangszín személy szerint nekem nem fekszik, de a már felhozott Arcturus énekesét, Simen-t is utánozni szeretné, ami nem igazán passzol a Thy Catafalque univerzumához. Értem én, hogy jönni akar a csavar, de megzavarja a gyermeki idillt, mint a két évvel idősebb szomszédgyerek gúnyos megjegyzése a kinek van menőbb tolltartója vitában. Ez az erőltetettség egyébként a harmadik, Köd utánamban már nem jelentkezik, viszi is a hátán az ének az egész dalt, ennek ellenére jómagam itt is inkább magát a zenét tudom szeretni, amely azonban közelebb áll a Gire által játszott modern thrash metal cuccokhoz, mint a TC-ra ráhúzott avantgarde black metal jelzőhöz. Ami viszont a tiszta vokál szempontjából is találó, az az Esőlámpás szintén riffközpontú darabja, hiába egyszerű a dallamvezetés, jóval hitelesebb a végeredmény.
A lemezen még megtalálható egy jóleső progrock dal (Piroshátú), két inkább szólóprojektbe illő mű (Űrhajók Makón, Kabócák és Bodobácsok), és az említett tömörebb zúzás Őszi Varázslók. Utóbbi hallatán ezúttal a korai Arcturusra lehet asszociálni, és újfent az énektémákat tartom kevéssé szerencsésnek, ezt a dalt még nem kedveltem meg, mint anno kezdetekben Az Ősanya szól ivadékaihoz-t sem. Végül a szintén felhozott Fehér berek című dal zár a maga egészséges bújával. A hangzás az elődhöz képest nem mozdult el drasztikusan, egyedül a dob az, ami a már ismert kattogó, csattogó, pattogó pergő-lábdob helyett egy organikusabb megszólalást kíván imitálni, amely a Thy Catafalque eddigi megszólalásán mindenképpen alakít, és nagyjából teljesen rendben van, egyedül a pergő hangja kong bántóan helyenként, főleg a gyors részeknél elnyomva a többi hangszert, hogy basszam meg.
Csúnyamód elég gyorsan lerendeztem a végét az olvasó kímélése végett, de a lényeget úgy középtájékon kihámozhatja a türelmes érdeklődő. A Róka hasa rádió Kátai Tamás tribute-korongja a saját és legtöbbünk gyerekkorának, annak rácsodálkozó naivitásával, a külvilág ingereinek különös dekódolásával. A lemez készítésében számos vendégzenész segédkezett, ki-ki hozzátéve a maga részét, téve apró részleteiben egésszé a művet, amelyben hallhatóan rengeteg munka fekszik. Mint általában, javallott az odafigyelés és az egyben való koncepciójának teljessé tételéhez szükséges végighallgatás, viszont egyes dalok önmagukban is elég ütősek, főleg, amikor dübörög a metál. Ugyan a szerző idejekorán nekiállt rémisztgetni a tisztes népet, hogy aki inkább a keményvonalat szereti, az csalódni fog, plusz még jött ez a gyermekkoros téma, meg egyes címek, és megvallom valóban nehéz volt ezek miatt a 2009-es Thy Catafalque-ot meghallgatása előtt összehozni a sátánnal, ennek ellenére nem történt semmi, ami miatt eretnekséget kiáltanánk. És bár elmarad a nagy lelkendező ömlengés, amit szebb koromban gyakorta végrehajtottam, a szellemi vaskor kapujában is tény a tény, hogy az új korong a maga előrelépéseivel együtt is nagyon hasonló az elődjéhez. És ez jó. 8.5/10
(Subterra)
